2021
Videók
4:05

Dr. Princzinger Péter CheckINN UP 2021

A rendezvényen megjelenteket Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) kuratóriumi elnöke köszöntötte, aki kiemelte, hogy a hazai turizmus nem tekinthető digitálisan alulfejlettnek, hiszen itthon is rengeteg jó gyakorlatot tudunk felvonultatni. Szintén ismertette, hogy a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2.0-ban az MTSZA feladata elősegíteni és támogatni a digitális transzformációt az ágazatban.

14:50

Márkus Gábor CheckINN UP 2021

A köszöntő után három keynote előadást hallgathattak meg a résztvevők, amelyek mind más-más aspektusában közelítették meg a turizmus és digitalizáció összefonódását. Márkus Gábor, a Magyar Turisztikai Ügynökség IT-vezérigazgató-helyettese a big data szerepét mutatta be az állami turizmusirányításban, ismertetve azokat az adatbázisokat, amelyek nap mint nap segítik a megfelelő döntéshozatalt.

14:28

Oszkó Péter CheckINN UP 2021

Oszkó Péter, az OXO Technologies Holding képviseletében Technológiai újítások és kitörési lehetőségek a turizmusban címmel tartott előadást, amelyben rámutatott: idehaza is felgyorsult a turizmusban a digitalizáció, hiszen az inspiráció, a tervezés és a foglalás elsősorban a digitális térben realizálódik, csak maga az utazás és az élményszerzés valósul meg a fizikai térben.

17:00

Deák Márton CheckINN UP 2021

Végezetül, Deák Márton a Lecner Tudásközpont Építésügyi Elemzési és Technológiai Főosztályának vezetője olyan okosváros-megoldásokat mutatott be, amelyen a turizmus szolgálatában állnak, hiszen az okosvárosokkal kapcsolatos tevékenység magába foglalja a hazai és nemzetközi települési szakmai feladatok támogatását, különös tekintettel az okostelepülés-fejlesztéssel kapcsolatos stratégiai, technológiai és szakpolitikai területekre

33:27

Az appok segítik a turizmus digitális megújulását

Az első panelbeszélgetésen azzal foglalkoztak, hogyan kerül egyre inkább előtérbe a digitális élménymenedzsment a turizmusban, és ez hogyan jelenik meg különböző formáiban a magyar turizmusban is, jelen esetben a B2C oldalon. A beszélgetés résztvevői Miklós István (MTÜ, csodasmagyarorszag.hu), Petrik Máté (Megújuló Városliget), Princzinger Péter (MTSZA, BB365) és Lőrincz Zoltán (Free Power) voltak.

28:11

Digitális tanulás kisiskolás kortól a szakmai képzésekig

A második panelbeszélgetés az oktatásra koncentrált, itt azt mutatták be, milyen digitális megoldások érhetők el hazánkban, amelyek szorosan kapcsolódnak az oktatáshoz és a turizmushoz egyaránt. Szerencsére már itthon is több jó gyakorlattal találkozunk az oktatásban a digitális technológiák alkalmazására, elmondható, hogy egészen kisiskolás kortól a szakmai képzésekig szinte mindenhol találunk olyan lehetőségeket, ahol a digitális eszközök is bekapcsolódnak a tudás átadásába. A beszélgetés résztvevői Walton Tamás (Kajla Program), Ilyés Noémi (CheckINN Innovációs Verseny), Bacsi Kriszta (Magyar Turizmus Akadémia Kft.) és Seres Szilvia (Digitális Jólét Program MI kihívása) voltak.

30:05

Az üzleti szereplők digitalizációval vágtak vissza a koronavírusnak

A harmadik szekcióban visszakanyarodtunk a digitális élménymenedzsmenthez, itt azonban már a B2B kapcsolatok kerültek terítékre. Az üzleti szereplők közötti interakciókban is fontos szerepet játszanak a digitális megoldások, és hazánkban szerencsére már ilyenekre is akad bőven példa. Ezekre a jó gyakorlatokra fókuszált a panelbeszélgetés Zakariás Fruzsinával (MTÜ/Visit Hungary), Dámosy Dániellel (CheckINN Állásportál), Erdei Bálinttal (CheckINN Online Piactér) és Kenderesy Nadinnal (PR in Hungary).

29:08

Akár a teljes vendégút digitálissá válhat

Az utolsó, záró beszélgetésben a szálláshelyeken és a vendéglátásban előforduló érdekes digitális megoldásokról esett szó. Ugyan ez a két szektor talán a legkiszolgáltatottabb a vendég-szolgáltató személyes kapcsolatának, rengeteg olyan ismétlődő munkafolyamat van, amely a digitális eszközöknek köszönhetően megkönnyíti az ezeken a területeken dolgozók életét – és néha egy környezettudatosabb, egyszerűbb lehetőséget kínál. A beszélgetésben Palicz Péter (KVI Hotels), Belán Miklós (Everguest), Perepelica Kirill (Munch.hu) és Babik Edit (Szállásminősítési rendszer, (MTMT) vettek részt.